11212018Sze
Last updateV, 11 nov. 2018 8pm

Migránshelyzet: Katasztrófaállapotról beszélnek az okosok

Mostanra már nem hír, hogy az ezrével érkező migránsokat egyre rugalmasabban tessékeljük tovább nyugat felé. Ám a legszegényebb néptömeg csak ezután érkezhet. Egyelőre az első hullámon jutottunk túl.

A biztonságpolitikai szakértő legalábbis így vélekedett vasárnap reggel. Az egyik állami televízió műsorában azt mondta: a legszegényebb néprétegek csak ezután fognak útra kelni, látván az előttük járók esetleges sikereit.

Az MTI forrásai szerint a németek a migránsok 35 százalékát fogadják be. A többi 65 százaléknak vissza kell jönnie. Nógrádi György szakértő szerint ez további nehézségeket szül majd.

Ez az alacsony kijutási esély azonban nem szegi kedvét a vándoroknak. Ezt jól láthatjuk Győrben, s környékén is.

Vasárnap újabb, nagyjából száz főből álló csapat indult el Vámosszabadiról az osztrák határ felé. Az MTI információi szerint a csaoport rendezetten halad, a közlekedésben nem okoz fennakadást a menet.

tzs.

Deviza árfolyamok

Kapuváron újraindult a kézilabdázás

 
Bookmakers bonuses with www gbetting.co.uk site.