07162019K
Last updateCs, 23 máj. 2019 10am

Legyen Veszprém Európa kulturális fővárosa

Veszprém minden szempontból jó választás volt az Európa Kulturális Fővárosa 2023 (EKF 2023) címre - mondta szerdán Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

   

 

Kásler Miklós a kormány márciusban meghozott döntését ismertetve közölte: támogatják az EKF 2023 program nemzetközi szakértői bizottságának arról szóló döntését, hogy Veszprém nyerje el a címet.


    A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2023-ban másodszor adhatja majd Európa Kulturális Fővárosát.
    Veszprém igen gazdag történelemmel bír, és a település most is komoly kulturális életnek ad otthont, színvonalas fesztiválok helyszíne - mondta el Kásler Miklós.
    Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az előzményekről szólva felidézte, hogy 2017 februárjában jelent meg az EKF 2023 pályázati felhívása, és akkor alakult meg a program tárcaközi bizottsága is.
    A 2017. decemberi határidőig hét város pályázott, ezek közül a nemzetközi szakértői bizottság 2018 februárjában Debrecen, Győr és Veszprém pályázatát juttatta a döntőbe, majd 2018 decemberében Veszprémet ajánlotta Európa Kulturális Fővárosának.
    A kulturális kormányzat ezt az ajánlást jóváhagyta, és minden eszközzel támogatja Veszprém felkészülését - közölte Fekete Péter.
    Porga Gyula, Veszprém polgármestere hangsúlyozta: a település óriási lehetőséget kapott, hiszen a szokásoktól eltérően 2023-ban egyedül birtokolhatja az Európa Kulturális Fővárosa címet.
    A pályázaton hivatalosan csak városok indulhattak, Veszprém mégis bevonta a környező régiót: a Bakonyt és a Balaton-felvidéket is - jegyezte meg. Mint hangsúlyozta, pályázatuk nem az infrastrukturális beruházásokon, hanem a közösségfejlesztésen alapul. Ennek érdekében sikerült erős összefogást kialakítani a térségi önkormányzatok, vállalkozók és civil szervezetek között.
    Természetesen lesznek infrastrukturális beruházások is, ezek során azonban figyelemmel kell lenni a fenntarthatósági szempontokra - közölte a városvezető. Elmondása szerint ugyanis Veszprém EKF-pályázata egyszerre szeretne tartalmas programot kínálni és figyelemmel lenni arra, hogy 2023 után mi marad a helyi közösségnek.
    Porga Gyula az MTI kérdésére elmondta, hogy a kormányzattal még folynak a tárgyalások a központi finanszírozás mértékéről és ütemezéséről.
    Ebben az évben még kevés lesz a látványos elem, a legfontosabb feladat most egy stabil működési modell kialakítása - tette hozzá.
    Porga Gyula szerint Veszprém EKF-programja akkor lehet sikeres, ha felkészíti erre a helyi közösségeket: a térségi polgármestereket, vállalkozókat, civil szervezeteket is. Nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy a veszprémiek úgy érezzék, a fejük fölött történik valami - fogalmazott a város polgármestere. (MTI)

Deviza árfolyamok

Kapuváron újraindult a kézilabdázás

 
Bookmakers bonuses with www gbetting.co.uk site.